Karlovy Vary

augusztus 27, 2016
Elég rég írtam már ide, ezért elnézést kérek. Csak hát elég sok minden történt velem ezen a nyáron (hálisten :-D) és nem igazán jutott eszembe a blog. Meg úgy igazán nem is volt kedvem foglalkozni vele, de most itt vagyok! Igaz már lassan itt a nyár vége, nekem meg pont az utolsó hét előtt jön meg a kedvem a blogoláshoz, de sebaj, hiszen a lényeg, hogy végülis előbb vagy utóbb, de mindig visszatérek. Ugye, mint ahogy azt már feljebb említettem sok mindent adott nekem ez a 2016-os nyár. Ezt most nem részletezném, mivel nem szeretnélek titeket ezzel untatni, és egyébként sem erről fog szólni a mai bejegyzés, hanem a családommal töltött öt napos kirándulásról Csehországban.

Az utunk főcélja Karlovy Vary volt, ahol meg is szálltunk. Karlovy Vary Csehország legnagyobb gyógyfürdőhelye, IV. Károly német-római császárról nevezték el. Számos híresség itt kúráltatta egykor nyavalyáit, mint például: Goethe, Beethoven, Gogol, vagy épp Arany János. Róluk jó néhány szobor illetve emléktábla található szerte a városban. A városnak továbbá 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvíz-forrása van. Az egyes források hőmérséklete 34–73 °C között alakul; vizüket ivásra, fürdésre és speciális gyógykúrákra használják az emésztőszervek és az anyagcsere zavarainak gyógyítására. Többeközött itt gyártják a híres cseh gyógynövénylikőrt, a Becherovkát, illetlve a Mattoni nevezetű ásványvizet. 







Karlovy Vary igazán gyönyörűnek bizonyult több okból is. Az épületek és utcák esztétikailag mind-mind különlegesek voltak, amolyan vintage stílusúak. További érdekessége a helynek, hogy mondhatni a fél várost felvásárolták az oroszok. A hotel, ahol megszáltunk, annak a tulajdonosai is oroszok voltak. Ezért értelemszerűen a turisták közül is rengetegen oroszul beszéltek, de az arabokból is akadt jó pár. Viszont nagyon sokféle más nemzetiségű ember is megfordult az utcákon, néhányukat nem is tudtuk beazonosítani a hallott nyelvük alapján. 3 magyar caláddal is találkoztunk. Eléggé pucos üzletek sorakoztak egymás után, főként ékszerboltok, telis-tele olyan márkákkal, amiket még életemben nem hallottam, de igencsak drágáknak bizonyultak, legalábbis a kirakatból nézve. Én magamnak csak egy Swarovski szettet vásároltam, ami egy nyakláncból és egy fülbevalóból áll, erről majd később említést teszek egy haul posztban. A második nap két másik fürdővárost láttogattunk meg: Mariánské Lázně-t illetve Františkovy Lázně-t. Egyébkén hála az égnek, de legalább a nyelvvel nem akadt gondunk, hiszen én szlovákiai vagyok, és a szlovák nyelv rettentő közel áll a csehhez. Szinte ugyanaz, csak azért vannak minimális eltérések ragozásban, illetve még van néhány teljesen más szavuk, de mindent összeségében mérve jól érthető. Összegyűjtöttem egy pár képet abból a cirka négyszázból, amik az egész utazásunk alatt készültek. A legtöbbet a bátyám csinálta, remélem tetszeni fognak! :-)












Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.