3 filmajánló

augusztus 10, 2017


A mostani bejegyzésben 3 darab kisebb filmajánlót hoztam el nektek. Olyan filmekről, amelyeket nem rég láttam és eléggé érdemesnek találtam őket ahhoz, hogy említést tegyek róluk a blogon. Régebben közelről sem számítottam filmbolondnak. Úgy gondoltam, hogy időpazarlás több alkalommal leülni két órára, hogy bámuljuk a képernyőt, de ma már egészen más kapcsolat fűz a filmekhez. Rájöttem, hogy vannak közöttük igazi gyöngyszemek, ráébresztően inspirálóak, több mint szórakoztatóak, kalandosak, zavarbaejtően fantáziadúsak és ne adj isten akár még tanulságosak is. Rengeteg féle-fajta, és mostanra a filmnézés igencsak gyakori és kellemes időeltöltési szokásommá vált. Moziba is nagyon szeretek járni. Szerintem roppant hangulatos és szórakoztató tevékenység, akár barátokkal, családtagokkal,vagy pedig a partnerünkkel.



Most jó – Egy film egy lányról, aki hamarosan meg fog halni. A szobájának falára felírt egy bakancslistát, dolgokról, amiket még mindenféleképp át akar élni, mielőtt már túl késő lesz. Csaknem Csillagainkban a hiba feelinget lett hirtelen? Hát elárulnom neked, hogy ez most más. Talán még jobb is. Eleinte én is tartottam tőle, féltem, mi van ha túl nyomasztó lesz. Igaz, egy súlyosan komoly témát dolgozz fel, amit nem könnyű megemészteni. De itt nem csak a rákról van szó, ami könyörtelenül elvesz egy 18 éves életet, hanem annál sokkal többről. Szülői szeretetről, ami mindennél erősebb és sosem múló, barátságról, ami a nehezebb időkben is képes kitartani, szerelemről, ami pedig bárhol képes rügyezni, bárhol… Szerintem ez egy igazán elgondolkodtató és gyönyörűszép film az életről. Bátran ajánlom mindenkinek! 10/9





Halálsoron –Paul, a Halálsoron dolgozó főfegyőr életét mutatja be az 1930-as években. A főszereplő egy idősek otthonában emlékszik vissza a történtekre és meséli el a természetfeletti eseményeket, melyek John Coffey – egy gyilkossággal vádolt rab – érkezése után kezdődtek. Előre szólok, hogy ez a film elég durva, a 16 karika ritkán bír annyi jelentőséggel, mint ennél a filmnél. Sok benne az erőszak, a démoni alakok. Viszont mindezzel párhuzamban képviseli az ellentétjét, a szeretetet és a puszta jóságot. Azoknak ajánlom ezt a filmet, akik nem ijednek meg a kicsit durvább történetektől. Szerintem ez a film is egy mély mondanivalóval rendelkezik. Ara mutat rá, hogy mennyire hiányzik a szeretet ebben a megbolondult világunkban, amiben élünk. 10/8





 
Minden minden – Maddy betegség miatt nem hagyhatja el hermetikusan lezárt otthonát, súlyos immundefektusban szenved. Ám az új szomszédfiúnak köszönhetően Maddy többet tudhat meg arról a világról, amitől élete végéig el lett zárva. Olvastam a könyvet, és gondolom nem okozok túl nagy meglepetést, ha azt kell, hogy mondjam, a könyv sokkal jobb volt. Bár az sem volt egy világirodalmi darab és valószínűleg sosem is lesz az, de egy kellemes kis olvasmány, amit az ember egyszer elolvas és azzal be is fejezi. A filmmel is így voltam, csak az egy kicsit unalmasabb volt. Viszont hangulatban nagyon közel állt a könyvhöz és egész jól megoldották a jelenteket. Amit a filmvásznon láttam, az nem volt sokkal másabb, mint amit olasáskor elképzeltem, szóval ebből a szempontból le a kalappal a készítőek előtt. 10/5

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Mindig is figyelemmel kísértem a blogod.
    Ezek a filmek nagy kedvencek, én is csak ajánlani tudom őket.
    Az első filmet amit megosztottál, azt végig sírtam. Bár én egy vidám mesén is megtudok könnyezni :D

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm ��
    Hát igen én is eléggé küszködtek a könnyeimmel. Szóval ezzel nem vagy egyedül ��

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.